Közös koncert az Észak- Komáromi Művészeti Iskolával

2019.április 30- án a Duna Menti Múzeumban adott közös hangversenyt zeneiskolánk az Észak – Komáromi Művészeti Iskola diákjaival.
A rendezvényt a két intézmény igazgatója, Frantisek Petr és Hozák Adrienn nyitotta meg. A színes, változatos, magas színvonalú koncertet vastapssal jutalmazta a komáromi közönség.

Sok köszönet a fellépő gyerekeknek és tanáraiknak egyaránt! Gratulálunk!

Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.

Köszönjük, hogy adója 1 % -val támogatja a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola „Összhang” Közművelődési Alapítványát

Adószámunk: 18601314-1-11

X