Zeneiskolásaink a lengyelországi Sosnowiec városában jártak

2014.június 3-tól 8 -ig Lengyelországban, testvérvárosi ifjúsági találkozón vettek részt növendékeink Takács Hajnalka hegedűtanár vezetésével. A gálahangversenyre többek között a magyar folklór jellemző dallamvilágából válogattak zeneműveket, képviselve Magyarországot és Komárom Városát. Sok köszönet Komárom Város Önkormányzatának, és dr. Molnár Attila polgármesternek ,hogy lehetőséget adott az Egressy Béni Zeneiskola tanulóinak a részvételre.

Komáromot képviselte Sosnowiecben: Koppán Kata (brácsa), Nagy Tünde Sarolta ( hegedű), Zemplényi Zsófia (hegedű), Kiss János (ütő), Miletics Anton ( trombita), Pethő Marcell ( cselló)

Szívből gratulálunk a színvonalas produkciókért, KÖSZÖNJÜK!

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X