Zenei Világnap

„Ha van valami, ami állandó ebben a világban, az a zene ereje.”

Josh Groban

 Zenei Világnap,  2017 október 2.

A Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola egész napos programsorozattal várja zenekedvelő Közönségét a zene világnapján

  • 9.30 órától óvodásoknak szóló hangszerbemutató
  • 13.30 óra „Örömzene” a Szabadság téren
  • 14.00 órától „egész napos zenehallgatás”
  • 16.00 órától játékos zenei vetélkedő diákjaink részére
  • 18.00 órától VI. „Generációk a pódiumon” koncert az Egressy teremben

 Kellemes szórakozást kívánunk!

 

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.

Köszönjük, hogy adója 1 % -val támogatja a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola „Összhang” Közművelődési Alapítványát

Adószámunk: 18601314-1-11

X