Színházlátogatók figyelem!

A Rómeó és Júlia musical megtekintésére május 8-án 19 órakor kerül sor Budapesten, az Operett színházban.

Azok részére, akik már jelentkeztek, megrendeltem a jegyeket.

Kérem, hogy  minél hamarabb hozzák be a színházjegy árát: 2000 Ft-ot, mert szeretnék elszámolni a színházzal,és elhozni a jegyeket.

Ha esetleg valakinek mégsem megfelelő az időpont, és már megrendelte a jegyet, feltétlenül szóljon, keresünk rá vevőt.

A nagy érdeklődésre való tekintettel két busszal megyünk a zeneiskola előli parkolóból, kb. negyed 5- kor indulunk, de ezt még egyeztetjük a buszsofőrrel.

Érkezés a késő esti órákban ( kb. fél 12-kor), a gyerekek részére másnap az első tanórát igazoljuk,ha szükséges.

A jegyek árát az iskolatitkárnál, vagy nálam lehet befizetni.

Jó szórakozást kívánok az előadáshoz!

Adri néni

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X