Mozart emlékkoncert az Egressyben

2016. november 28-án 18 órakor Mozart emlékkoncertre került sor az Egressy teremben. A gálahangversenyen növendékeink mellett tanáraink is felléptek. Az elhangzott műveket Mátesz Éva konferálta rövid zenetörténeti összefoglalóval. A műsorban szólódarabok,zenekari, és kamaraművek szólaltak meg igényes előadásban.

A program megálmodója Prágay Marianna volt, aki az este folyamán felkészítő tanárként és fellépőként is egyaránt részt vett.

Szívből gratulálunk a Résztvevőknek,és köszönjük a színvonalas produkciókat.

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X