Maszk használati szabályok

Tisztelt Szülők!

A járványhelyzet alakulása miatt 2021. november 8-tól a zeneiskolánkban is
elrendeljük az intézmény tanulói, illetve dolgozói részére a közösségi terekben
(folyosók, mosdók) a maszk használatot.
Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy csak indokolt esetben, előre egyeztetett
időpontban, maszk viselésével tartózkodjanak az iskola épületében.
Továbbá az iskola rendezvényei kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával
látogathatók.
Segítő együttműködésüket és megértésüket köszönjük.

Komárom, 2021. november 5.

Tisztelettel:

Hozák Adrienn
intézményvezető

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.

Köszönjük, hogy adója 1 % -val támogatja a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola „Összhang” Közművelődési Alapítványát

Adószámunk: 18601314-1-11

X