Kórusfellépés a Szent András templomban

2016. szeptember 24-én megtisztelő felkérésnek tett eleget iskolánk gyerekkara, emléktábla avatáson énekeltek a Szent András templomban az 1946-ban kitelepített magyarok tiszteletére. Orgonán közreműködött Vadász Attila.
A közösen elénekelt Örökségünk című dalukban lelkesen ígérték: „Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom a szüleim nyelvét, a gyerekeim hangját, elkopni nem hagyom, elvenni nem hagyom…“.

A szereplésről videófelvétel is készült, amely a következő linken megtekinthető.

Szívből gratulálunk minden Énekesnek a szép produkcióhoz,sok köszönet a kedves Szülőknek is a
segítségükért.

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X