Komáromi NYÁR: 107 zenész adott koncertet a Dunai bástyánál

Nem mindennapi élmény, kivételes zenei csemege volt a Komáromi Egressy Fúvószenekar és Tatabánya Város Fúvószenekarának közös koncertje szombaton, a Duna Bástya előtti területen. A zenészek számánál csak a közönség száma volt nagyobb. Nagy-nagy érdeklődés kísérte a kivételes nyár esti programot. A zenészeket és a közönséget városunk polgármestere, dr. Molnár Attila köszöntötte. A 107 tagú fúvós koncertet a Debreceni Mazsorett Együttes műsora is színesítette. A két zenekart Hozák Adrienn, az Egressy Béni Művészeti Iskola igazgatója mutatta be. Vezényelt: Szabó Ferenc. Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.

 

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.

Köszönjük, hogy adója 1 % -val támogatja a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola „Összhang” Közművelődési Alapítványát

Adószámunk: 18601314-1-11

X