Karácsonyi hangulat a 10 éves Egressy teremben

2015.december 14-én 18 órakor tartotta iskolánk hagyományos karácsonyi növendékkoncertjét az idén 10 éves Egressy Teremben.A hangverseny nagyon  színes és változatos volt, felléptek zongoristák,vonósok, fúvósok, ütősök, és a magánének tanszak növendékei is. A koncert csúcspontjaként iskolánk Kis fúvós együttesét hallhatta a komáromi közönség,Szabó Ferenc karnagy vezényletével.A vastaps ezúttal sem maradt el,amit a zenekar magas színvonalú produkciója maximálisan kiérdemelt.A műsort Mátesz Éva tanárnő konferálta.
Gratulálunk a fellépő diákoknak, és felkészítő tanáraiknak,sok köszönet a lelkiismeretes munkáért, a lelkes muzsikálásért.
Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X