Kamarazenei koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával

Február 24-én 17,30 órától kamarazenei koncertre került sor az Egressy teremben.
A programban a francia és XX. századi magyar szerzők művei mellett klasszikus művek is felcsendültek növendékeink és Tanáraik előadásában.
Ez a hangverseny lehetőséget adott a megyei kamarafesztiválra készülő együtteseink számára a főpróbára.
Gratulálunk minden fellépőnek és a felkészítő tanároknak egyaránt!

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X