Kamarazene Fesztivál

Komárom-Esztergom Megyei Zeneiskolák Kamarazene Fesztivál, EsztergomZeneiskolánk sikeresen szerepelt a Komárom-Esztergom Megyei Zeneiskolák Kamarazene Fesztiválján, Esztergomban. A fesztiválon, 4 kamaracsoportunk kiemelt jutalmat kapott, és Demissie Efraim pedig szólóprodukciójával különdíjas lett.

Gratulálunk a felkészítő tanároknak és növendékeiknek, büszkék vagyunk rájuk!!!!!

Az eseményen készült fotókat (link) Thaler Tamás készítette. A képek szabadon felhasználhatóak a készítő neve feltüntetése mellett.

 

Hozák Adrienn
igazgató

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X