III. Generációk a pódiumon koncert

Tisztelt Szülők! Kedves Növendékek!

A Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskolában 2014. október 1-jén a Zenei Világnap alkalmából immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Generációk a pódiumon koncert. Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is lehetőséget biztosítunk a növendékeinknek, hogy szüleikkel, nagyszüleikkel és testvéreikkel egy közös műsorszám erejéig együtt lépjenek fel az Egressy terem színpadán.

Kérjük, hogy akik szeretnének szerepelni a koncerten, legyenek szívesek a főtárgy tanáruknál jelentkezni legkésőbb szeptember második hetében, mivel ők mentorként vesznek részt a rendezvényen.

Sikeres felkészülést kívánok.

Hozák Adrienn

igazgató

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X