Hangszeres felvételi az előképző 2. évfolyamának

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az előképző 2. évfolyamának 2019. május 15-én (szerdán), május 16-án (csütörtökön), valamint május 17-én (pénteken) 17.30 és 19.00 óra között tartjuk a hangszeres felvételit az Egressy Béni Zeneiskolában (Egressy terem). A felvételi egy rövid éneklésből, tapsolásból, az adott hangszerhez való adottságok felméréséből áll, majd egy kis beszélgetésre kerül sor, hogy jobban megismerjük a jelentkező növendékeket.
Az alábbi táblázatban részletezzük, hogy melyik napon, milyen hangszerből van lehetőség a felvételire:

május 15. (szerda) május 16. (csütörtök) május 17. (péntek)
zongora zongora zongora
hegedű furulya, fuvola hegedű
furulya, fuvola kürt, harsona furulya, fuvola
trombita tuba trombita
kürt, harsona ütő klarinét, szaxofon
klarinét, szaxofon   cselló (17.00-17.45-ig)

Megjelenésükre feltétlenül számítunk.

Hozák Adrienn igazgató

Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.

Köszönjük, hogy adója 1 % -val támogatja a Komáromi Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola „Összhang” Közművelődési Alapítványát

Adószámunk: 18601314-1-11

X