Gitár koncert az Egressy Teremben

Nagy Tamás gitárkoncertje a komáromi zeneiskola Egressy termébenSzeretettel várunk minden kedves Érdeklődőt

Nagy Tamás hangversenyére

2013. március 25-én 11 órakor az Egressy Terembe, a K-EM Kultsár István Szakközépiskola szervezésében, a Kultsár –Napok programsorozatának részeként. 

„Zenei tanulmányaimat az általános iskola első osztályával együtt kezdtem. Az első év után következett a hangszerválasztás. Választásom a gitárra esett, mivel ez a hangszer tetszett a legjobban. Első tanárom Orbán Gábor volt, akinek felügyelete alatt tettem meg az első lépéseket. Őt Milánkovics Viktor váltotta, akivel egészen a középiskoláig dolgoztam együtt. Nagyon sokat köszönhetek neki, hiszen nagy türelemmel egyengette pályámat, az első sikereket is együtt értük el. Az ő tanácsára felvételiztem Roth Ede tanár úrhoz. A zeneiskola után tanulmányaimat a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában gitár tanszakon folytattam Roth Ede tanár úrnál. A középiskolai évek alatt sokat koncerteztem és jó néhány versenyen vettem részt eredményesen. Kiemelendő ezek közül az országos versenyeken elért különdíj és helyezés. Ekkor vettem részt az első nemzetközi versenyeken is. A középiskola ötödik évét követően sikeresen felvételiztem a Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetébe, ahol jelenleg harmad éves gitár tanszakos hallgató vagyok. Tanárom jelenleg is Roth Ede, aki hat éve irányítja zenei tanulmányimat. Közös munkánk eredménye a XII. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál Egyetemi Gitárversenyén elért első helyezése mellett, a nemzetközi versenyek különdíjai, valamint az olaszországi VIII. Concorso Europeo di Chitarra Classica versenyen elért II. díj. Bízok abban, hogy Roth Ede tanár úrral közösen dolgozva további sikeres pálya áll előttem.” (Nagy Tamás)

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X