Fúvósainkkal indult a 26. Komáromi Napok

2017. április 28-án ünnepélyes keretek között, dr. Molnár Attila Polgármester Úr köszöntőjével megkezdődött a 26.Komáromi Napok rendezvénysorozata.

A megnyitón az Egressy Fúvószenekar lépett fel a naumburgi fúvósokkal együtt. A színvonalas műsort Szabó Ferenc karnagy dirigálta.
Az ünnepségen Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő is köszöntötte a megjelenteket.
Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X