Bankszámlaszám változása

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Egressy Béni Zeneiskola bankszámlaszáma 2013. január 1-jén megszűnt. A 2012/2013. tanév II. félévére vonatkozó tandíjak befizetésének rendjéről az új fenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ dönt.

A térítési díjak összegéről, illetve a befizetés módjáról a döntést követően írásban tájékoztatjuk Önöket.

Komárom, 2013. január 31.

Tisztelettel:

Hozák Adrienn
igazgató

Megosztás itt: facebook
Megosztás

ALAPÍTVÁNYUNK

Az „Összhang” Közművelődési Alapítvány 1993-ban kezdte meg működését. Létrehozói az Egressy Béni Zeneiskola és a Garabonciás Néptáncegyüttes.

EGRESSY TEREM

A 120 fő befogadására képes, színházi előadások fény- és hangtechnikai kiszolgálására is alkalmas, hangversenyzongorával, külön utcai bejárattal és kiszolgáló helyiségekkel rendelkező, kiváló akusztikájú koncertterem.

ISKOLÁNRÓL

Az iskolaév – az általános- és középiskolás gyakorlatot követve – két félévből áll, melyek után nyári szünet következik. A zeneiskolai oktatás szeptemberben kezdődik, és az általános iskolai tanévzárás előtt fejeződik be.
X